Erdélyhez, ehhez a kisebb országnyi földrajzi-történelmi tájhoz minden magyar embernek van valamilyen viszonya. Sokaknál nosztalgikus érzéseket vált ki, nevének elhangzásakor a régi Nagy-Magyarország legfájóbb trianoni vesztesége jut eszükbe. Mások egzotikus kirándulóhelyet látnak benne, gyönyörű tájakkal és magyarul beszélő emberekkel. Erdély a történelem iránt kicsit is fogékony magyar emberek számára mindig többet jelentett, mint a Kárpát-medence bármely más – nemkülönben értékes – tájegysége. Erdélyország ugyanis máig élő és sajgó seb a nemzettesten. Erdély története, mint látni fogja a kedves olvasó, tele van szerencsés és szerencsétlen eseményekkel, fényes és gyászos lapokkal. Könyvünkben megismerkedünk Erdélyország fordulatos, izgalmakban bővelkedő történelmével, különös tekintettel a fejedelemség időszakára, amikor is egyedül ezen a tájon létezett önálló magyar államiság, melynek nem csekély szerepe volt népünk, nyelvünk, kultúránk fennmaradásában.  ...

További részletek

Az átok a szerencsétlenség ítélete valaki felett. Az ember kimondhat ugyan egy átkot, de korántsem áll hatalmában tragédiák, illetve szerencsétlenségek egész sorozatát megindítani. Erre csak az isteni erő, a mindenható, a természetfeletti hatalom képes. De valóban megbünteti az Úr az ellenszegülőket, az alázat nélküli szolgákat? Tetteink súlyos következményeit gyermekeink viselik? Isten önkényesen dönt a bűnről és bűnhődésről? A világ első királya, a magyar nép első ősi uralkodója Noé legrosszabb fiának, Hámnak egyik leszármazottja, a legendás, lázadó Nimród király volt. Rendkívüli hadvezéri tehetsé-gével és óriási tekintélyével kora legkimagaslóbb politikai és katonai vezetőjévé vált, olyan királyságot épített, amely nyíltan szembeszegült Istennel. S lőn, hatalomra kerülése óta isteni átok sújtja a magyar népet. Krónikáink és a néphagyomány Nimródtól származtatja Attilát és az Árpád-házat, és tudjuk azt is, hogy Árpád-házi királyaink egyúttal Isten kegyelméből uralkodó, szakrális királyok voltak. Az átok pedig azóta apáról fiúra száll. Elátkozottak a magyar uralkodók az idők végezetéig? Lehetséges lenne, hogy nemzedékről nemzedékre teljesedik be a büntetés? Könyvünk e kérdésre is keresi a választ.  ...

További részletek

Szinte mindenkinek van olyan felmenője – nagyapa, dédnagyapa –, aki a Don-kanyarban vesztette életét, vagy sebesülten, illetve hosszú szovjet fogság után tért csak haza. Majd’ hét évtizede a szülőföldjétől kétezer kilométerre bevetett 2. magyar hadsereg gyakorlatilag megsemmisült, és csak a töredéke tért haza. Az ország XX. századi történelmének egyik legnagyobb tragédiáját általában, mint második mohácsi vészt emlegetik. Pedig 1942 tavaszán a magyar politikai vezetés kényszerhelyzetben ugyan, de még a győzelem reményével küldte a frontra a 2. hadsereget, mégis a Don-kanyarban megvívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. A megfelelő fegyverzet, felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek, haltak meg és estek fogságba feleslegesen a farkasordító hideg orosz télben, majd a megsemmisítő vereséget követően vonultak vissza rendezetlenül, pánikban és kétségbeesve, az életükért küzdve, parancsnokaik által magukra hagyva. Miközben a Magyar Királyi Honvédség Főparancsnoksága és az ország politikai vezetése szinte semmit sem tett az előre látható katasztrófa elkerülése érdekében. De mit keresett a 2. magyar hadsereg a Szovjetunióban, kétezer kilométerre hazájától, miért bocsátották a magyar katonákat a német hadvezetés rendelkezésére, hányan vesztek oda a Don-kanyarban, melyek voltak a vereség okai? Könyvünkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.  ...

További részletek

„Erős, jól fegyelmezett csendőrség szükségesebb ma, mint valaha. Mert Magyarországon a háború, majd a forradalmak és a törvényes alap nélküli kormányok alatt megbomlott a törvények tisztelete, elvadultak az erkölcsök, megszűntek a tekintélyek, és ezek helyett a duhajkodás, a rablási vágy és az önkény vált mindennapivá, és ez olyan feladatokat ró az államra, amelyet csak a csendőrség segítségével tud megoldani.” Gróf Andrássy Gyula A „csendőrség” szót hallva ambivalens érzések kerítenek hatalmukba, de többségünkben egyértelműen negatív gondolatokat ébreszt, így a  zikai erőszakot, az általános félelmet, a közutálatot, melyet alátámaszt a rend mindenkori őreivel szembeni hagyományos ellenérzés. Az állig felfegyverzett hatósági közeg hihetetlen tiszteletet parancsolt külső megjelenésével úgy, hogy távolban feltűnő alakja reszketést váltott ki, amit a mindig fényesre bokszolt fekete csizma, a köpeny, a kakastollas csákó és a puskára feltűzött szurony tett igazán nyomatékossá. Nincs ellentmondás, nincs ellenszegülés, nincs ellenvélemény. A csendőr tehát maga volt a hatóság, az állami erőszak metaforája, aki hírhedt „csendőrpofonjai” által a pofozkodó államot reprezentálta, a politikai és közbiztonsági feladatokat pedig késlekedés és kímélet nélkül végrehajtotta.  ...

További részletek

Mindenféle történelmi korok közös jellegzetessége, hogy fel-felbukkannak bennük törvényen kívüli elemek. Az ilyen, az adott kor társadalmi rendszerébe be nem illeszkedő, a mindenkori hatalommal szembeszegülő emberek határozták meg a XIX. században fénykorát élő betyárvilágot is. A betyár a XVIII-XIX. századi bujdosó rablók általánosan elterjedt neve volt Magyarországon, de a nép elterjedten szegénylegényekként is emlegette őket. A hivatalos iratokban tolvaj, rabló, haramia, zsivány, ragadozó, lator néven emlegették ezeket az elemeket. A betyároktól okkal kellett tartani, de ugyanakkor rajongani is lehetett értük. A magyar népköltészet sok betyárt megénekelt, olyanokat, mint Angyal Bandi, Bogár Imre, Sobri Jóska és talán közülük is a legismertebbet, Rózsa Sándort. Ők rendszerint az egyszerű nép szemében bátor, igazságos, a gazdagokat megbüntető, a szegényeket megsegítő, az árulókkal leszámoló hősök voltak, gyakran még a golyó, a kard sem fogott ki rajtuk, csakis csalafinta árulás okozhatta vesztüket…    ...

További részletek

A magyar történelem igen sok jeles személyiséget adott a világnak. Ezek legfontosabbja mégis az államalapító, Árpád vezér és az őáltala alapított királyi dinasztia volt, amely négyszáz éven át igazgatta a közép-európai területet, s a Balkán számos térségét is meghódította. Az első magyar királyok, a honfoglaló Árpád, a honalapító István, a romokból új országot teremtő Béla és mind a többi Árpád-házi uralkodó történeti-emberi sorsát követve bontakozik ki előttünk a magyarságnak, mint az európai népek egyikének kialakulása a Kárpát-medencé-ben. Könyvünk arra vállalkozik, hogy bemutassa az Árpádok dinasztiáját, amely 450 év alatt huszonnyolc uralkodót adott az országnak a IX. század közepétől a XIV. század elejéig. Könyvünkben többek között győzelmek és vereségek elevenednek meg, de fel-bukkannak ellenkirályok, gyermek uralkodók, árulások, cselszövések, lázadások, véres belviszályok és trónvillongások is. De utánajárunk annak a különös feltevésnek is, hogy valóban az 1301. évben halt-e ki az Árpád-ház? Vagy lehet, hogy már előbb, netalántán nem is halt ki a dinasztia és még mindig élnek leszármazottaik?    ...

További részletek