Különleges egységek a III. Bir.

Különleges egységek a III. Bir.

A második világháború volt az első olyan fegyveres konfliktus, amelyet különleges alakulatok aktív részvételével vívtak meg a hadviselő felek. Az európai nagyhatalmak, illetve az amerikai hadvezetés már a 1930-as években megkezdték az elit alakulatok felállítását és kiképzését, Németországban életre hívták az SS-t és a Fallschirmjager-hadosztályt, az USA vezérkara pedig kiterjedt figyelemmel fejlesztette a tengerészgyalogságot. Miután a háborúban bebizonyosodott a különleges egységek jelentősége, újabb és újabb csoportok kerültek felállításra: ezek az alakulatok szigorú normarendszer szerint kiválogatott, önkéntesekből álló, kis létszámú, különlegesen kiképzett csapatok voltak, melyek harci értéke magasan felülmúlta az adott hadsereg átlagos harci potenciálját. Az elit alakulatok harcászati alkalmazásának elképzelése nem mennyiségi alapon fogant, a katonai döntéshozók nem nyers erőt kívántak szembeszegezni az ellenféllel, miként azt az első világháborúban tették. A különleges egységek katonáit nem holmi anyagháborúkban kívánták alkalmazni, az új koncepció lelkét az alakulatok elit jellege adta: a speciális kiképzésben részesített, modern fegyverzettel ellátott, páratlanul szilárd morállal bíró csoportok képesek voltak rá, hogy sikerrel szálljanak szembe akár többszörös túlerővel, és olyan hadműveleteket hajtsanak végre, amelyek a hagyományos alakulatok bevetése által kivitelezhetetlennek tűntek. Az elit alakulatok értékét nagymértékben fokozta, hogy az egységek minden esetben önkéntesekből kerültek felállításra: a toborzások során a legbátrabb, leginkább talpraesett, kiemelkedő fizikai képességű katonák jelentkeztek, kik komoly válogatáson estek át, így végül csakis azon személyek kerültek be a kiképzési programokba, kik a legjobbak közt is a legjobbak voltak.    ...

További részletek

A könyörtelen Waffen-SS

A könyörtelen Waffen-SS

MÍTOSZ, LEGENDA ÉS VALÓSÁG A könyv, amit az Olvasó a kezében tart, megpróbálja több oldalról bemutatni az SS, illetve a Waffen-SS históriáját: egyaránt szól borzalmas rémtettekről és páratlan diadalokról; háborús bűncselekményekről és harctéri helytállásról; kikezdhetetlen bátorságról és sötét aljasságról; hűségről és árulásról, hogy az érdeklődő a vérvörös betűkkel szedett vádirat vagy elfogult propaganda helyett árnyaltabb képet alkothasson a 20. század leghíresebb, egyszersmind leghírhedtebb katonai alakulatának a történetéről.    ...

További részletek

A koncentrációs táborok története

A koncentrációs táborok története

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nullam adipiscing purus ut est dignissim, id tincidunt diam congue. Vestibulum sapien lacus, fermentum non placerat vel, imperdiet vitae risus. Pellentesque scelerisque rhoncus feugiat. Duis dignissim ut metus scelerisque tincidunt. Maecenas iaculis elit et facilisis interdum. Integer bibendum nec diam vel pharetra. Pellentesque consequat lectus quis aliquam gravida. Sed dictum mi nec erat hendrerit, eget pulvinar ipsum pharetra. Morbi consequat est ut ante rhoncus, non venenatis tortor convallis. Mauris vitae lorem mauris. Curabitur non odio in turpis pretium mattis at vel felis. Morbi faucibus pellentesque ligula vitae porta. Proin ornare posuere eros, sit amet aliquam risus eleifend id. Nullam eleifend sit amet lacus non sollicitudin. Vivamus eget purus a turpis gravida...

További részletek

Kémek és hírszerzők

Kémek és hírszerzők

MÍTOSZ, LEGENDA ÉS VALÓSÁG A II. világháború kimenetele – alapvetően – véres csaták során dőlt el, ám a színfalak mögött csendes, ám nem kevésbé ádáz és könyörtelen küzdelem zajlott, melyben bátor férfiak és nők teljesítettek veszélyes szolgálatot. Az Abwehr, a KGB, a SIS, vagy a SOE által végzett titkos hadműveletek tekintélyes részét még ma is homály fedi. Ügynökeink tevékenysége rendkívül kockázatos volt, legtöbbször az ellenséges vonalak mögött kellett helytállniuk, a felderített és letartóztatott kémek pedig nem számíthattak kegyelemre: kényszervallatás, kínzás és halálbüntetés várt rájuk. A II. világháború mesterkémei közül sokakat nem ismerhet az utókor, sokan még évtizedek múltán sem fedhették fel a teljes valóságot, míg mások a sírba vitték a...

További részletek

A II. világháború páncélosai

A II. világháború páncélosai

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nullam adipiscing purus ut est dignissim, id tincidunt diam congue. Vestibulum sapien lacus, fermentum non placerat vel, imperdiet vitae risus. Pellentesque scelerisque rhoncus feugiat. Duis dignissim ut metus scelerisque tincidunt. Maecenas iaculis elit et facilisis interdum. Integer bibendum nec diam vel pharetra. Pellentesque consequat lectus quis aliquam gravida. Sed dictum mi nec erat hendrerit, eget pulvinar ipsum pharetra. Morbi consequat est ut ante rhoncus, non venenatis tortor convallis. Mauris vitae lorem mauris. Curabitur non odio in turpis pretium mattis at vel felis. Morbi faucibus pellentesque ligula vitae porta. Proin ornare posuere eros, sit amet aliquam risus eleifend id. Nullam eleifend sit amet lacus non sollicitudin. Vivamus eget purus a turpis gravida...

További részletek

A III. Birodalom hóhérai

A III. Birodalom hóhérai

MÍTOSZ, LEGENDA ÉS VALÓSÁG Adolf Hitler sohasem építhette volna fel a Harmadik birodalmat, a náci rezsim pedig sohasem működhetett volna olyan elrettentő hatékonysággal a végtelenül lojális, fanatizmusig elhivatott szolgálók intenzív támogatása nélkül: a náci terrorgépezet létrehozásához és működtetéséhez elkötelezett politikai vezetők és katonatisztek, sajtómunkások és közhivatalnokok, orvosok és bírók, különleges szakértők és titkosügynökök szükségeltettek. A hatalom megszerzése és az ellenzéki erők megsemmisítése, a papírra vetett fajpolitikai törekvések gyakorlati megvalósítása és a koncentrációs táborok felépítése, a második világháború kirobbantása és a Végső megoldás végrehajtása nem történhetett volna meg, ha Adolf Hitler mögött nem állnak olyan tervezők és végrehajtók, akik megingathatatlan hűséggel teljesítik a Führer akaratát – ők voltak a náci rezsim szilárd pillérei....

További részletek
2 / 1312345...10...Last »